Ha Táncolsz élsz , ha élsz Táncolsz ...

A legtöbb szerelmi történet olyanokról szól, akik egymásba szeretnek. De mi van velünk, a többiekkel? Hol a mi történetünk?Azokról, akik magányosanszerelmesek. Mi vagyunk az egyoldalú vonzalmak áldozatai, mi vagyunk azelátkozott szerelmesek, a viszont nem szeretettek, a járóképes sebesültek, a fogyatékosok, akiknek nem jár remek parkolóhely. 

Én csak szeretnék egy olyan embert aki majd fél elveszíteni, akinek fontosabb leszek bárkinél, aki vasárnap reggel is azt mondja 'Gyönyörű vagy' , aki kézen fogva mutat be a haverjainak, és a legfontosabb hogy őszintén a szemembe tudja mondani : Szeretlek! ♥

Itt ülök egyedül, földön kuporodva várom, hogy valaki vállam simogassa, várom őt, ki nem jön el soha.... :/

Már semmi más nem akarok lenni, mint aki vagyok. De kicsoda-micsoda vagyok hát? A válaszom: végösszege vagyok mindannak, ami előttem történt, mindannak, ami voltam, amit láttam, amit tettem, és mindannak, amit velem tettek. Mindenki és minden vagyok, akinek és aminek létét a világban befolyásolta az én létem. És mindaz én leszek a halálom után is, ami másként történt volna, ha én nem vagyok.

Mindig jusson idő...Nevetni, mert ez a lélek legszebb zenéje; Olvasni, mert ez a bölcsesség alapkövetelménye; Dolgozni, mert ez a siker ára; Játszani, mert ez az örök ifjúság titka; Szeretetet adni, mert gyógyítja az embert, azt is aki adja, és azt is aki kapja; Egy pillanatnyi mosolyra, mert ez az arc legszebb ékszere; Néhány kedves szóra, mert ezzel egymás számára könnyebbé tehetjük az életet.

Bolond az, aki a saját világában él. Én bolond akarok maradni, és úgy akarom élni a életemet, ahogy megálmodom, nem pedig úgy, ahogy mások elvárják...

A barát is csak ember, s néha tán hibázik, de ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik.

Ellöknek? Felállok.
Megsértenek? Lepereg.
Fáj? Csak én tudom.
Szomorú vagyok? Nevetek.
Van? Adok.
Nincs? Szerzek.
Szeretnek? Szeretek.

Rád gondolok és a sírás fojtogat. 
Ha behunyom szemem, még látom arcodat. 
Hallom a hangod, s érzem az illatod. 
Mintha még mindig itt lennél, a rabod vagyok. 
Az emlékek még mindig magukhoz láncolnak, 
Fogva tartanak, s a múlthoz kötnek. 
Próbálok szabadulni, s eltépni a kötelet, 
És feledni hogy mennyire szerettelek, 
Feledni hogy a sebek még sajogva égnek, 
S hogy nélküled végtelenül üresek a nappalok s az éjek, 
Mert feledni téged hogy tudlak én..? :/♥